Kerékpárteszt: Kink Liberty 2011
2010-11-05 00:25

Eheti alanyunk egy igazi street gép, a Kink középső árszegmenséből. Íme, a 2011-es Kink Liberty:



Ami elsőre szemet szúr a gépen azaz, hogy nincs rajta fék, de még, csak semmi arra utaló nyom se, hogy lehetne rá szerelni. Ez egy ízig-vérig street-re termett gép az már elsőre látszik!

Az eleve féknélküli komplett kerékpárok nemrég gyűrűztek be a gyártók látókörébe, de ma már szinte az összes komoly cégnek van legalább egy ilyen BMX-e a termékpalettán.

Ennek az oka igen egyszerű. Napjainkat egyértelműen uralja a féknélküli bringázás divatja. A féknélküli stílus New York városából ered, ahol az utcán bringázó srácok leszerelték a fékjeiket, mivel szinte soha nem volt rá szükségük. De olyan pletyka is járja, hogy nem volt pénzük fékre, ezért eleve nélküle mentek.

Akárhogy is, két évvel ezelőttiig, csak a "nagyon street" felfogásúak voltak fék nélkül, de mára már teljesen általánossá vált a dolog és most már minden területen (street, park és még a trails is!) jelentősen lecsökkent a féket használók száma.



A mai tesztbringánk pedig pontosan ebből az okból mellőzi a féket. Ebből következik az is, hogy ez nem egy kezdőknek szánt gép. Egy kezdőnek semmilyen körülmények között nem javasolt, hogy fék nélkül kezdjen el tanulni, mivel ez nagyon balesetveszélyes addig, amíg nem kezdi el "érezni" a BMX-et. Más felöl pedig sok alap trükköt érdemesebb fékkel megtanulni és csak utána átültetni a fék nélküli világba.



Ez egy középhaladó kategóriás gép. Pont azoknak készül, akik már tudnak komolyabb trükköket, de még azért nem ostromolják az egeket. Közülük is elsősorban a street világában mozgolódóknak fogja a tetszését elnyerni a Kink Liberty!

A váz 20.5"-os felsőcsőhosszal készül és Chrome-molibdénből (rövidítve: Cr-mo). Ez az anyag, mint ahogy az már említettük régebben, a legerősebb, legalkalmasabb anyag egy BMX vázához. A mérete pedig a középhaladó ideális testmagasságához igazodik, ezért ekkora.



Az integrált kormánycsapágy szinte már alapkövetelmény, ezért itt is ezt a megoldást találhatjuk. Mission márkanevű, ipari csapágyazott darab, ami a hosszú élettartamot hivatott szolgálni.

A villa egy Kink Strife névre hallgató, 100% Cr-moból készült, változó falvastagságú és átmérőjű csövekből készült darab. Ez nem csak jól néz ki és könnyű, de még ráadásul erősebb megoldás is, mint az egyenes szárú társai!



A már korábban tesztelt bringákon megismert Mission Converge stucni díszeleg a Liberty-n is. Itt is csak azt tudjuk mondani, mint előtte. Egyszerű, jó súlyú és megbízható. hiba nélkül fogja tenni a dolgát, ameddig kell!

A stucniban egy Kink 8″ magas Uptown kormányt találunk. Nagyon jó kiállású kormányt ismertünk meg benne, kényelmes szögekkel és a street akciókhoz ideális méretekkel. Ideális a körmánypörgetős trükkökhöz, is.



Kink Alpha markolatokon keresztül tarthatjuk a kapcsolatot a kormánnyal, ami személy szerint nagyon kényelmes darab. Puhább és nagyon jó fogású markolat, ami még kicsit izzadt kézzel sem csúszkál. A Kink Drive beütős, műanyag végdugóval lesz teljes a kép ezen a tájékon.

A hajtókar a már múltkor megismert, három részes, üreges, Cr-mo szett, ami nyolc bordás tengellyel rendelkezik. A fő különbség most sem látható elsőre, ugyanis ez már egy ipari csapágyazott, Mid szabványnak megfelelő, középrésszel rendelkezik. Ez nagymértékben megnöveli az élettartamot!



A lánckerék itt is egy Kink Decimal felirattal rendelkező darab, de az alsóbb kategóriákkal ellentétben itt már alumíniumból készült. Ez egy magasabb minőségi szintet sugall és a súlya is sokkal megnyugtatóbb. 25 foggal rendelkezik, ami a 9 fogas driverrel ideális áttételt eredményez.

A KMC 510HX lánc már sokszor bizonyított. Rengeteg profi BMX-es erre a láncra esküszik. Nem véletlenül. Tényleg remek darab. A súlya nem vészes, viszont a tartóssága kimagasló. Bírja a strapát rendesen, még a csúszkálásokat is képes tolerálni jó ideig!

A pedál egy márkás darab. Konkrétan a műanyag pedálok úttörője, az egyik legelső széles körben használt műanyagból készült darab, az Odyssey Twisted PC. Nem kell bemutatni, mindenki ismeri és használja. Ha mégsem ismered, akkor elég annyit tudnod róla, hogy erős és könnyű, ami mindig jó kombináció!



A Mission üléscsőbilincs is már ismerős darab, akárcsak a jelzés nélküli Pivotal üléscső is, ami tökéletesen és egyszerűen hivatottak szolgálni a feladatukat. Az ülést a helyén tartani. A Kink Rival ülés pedig a korona az egészen. Látványos mintával és kecses "slim" formájával szép kiegészítője a bringának.

A kerekek tekintetében is jól áll a Liberty! El öl-hátul 36 lyukas Alienation Black Sheep felnik vannak, amik duplafalúak és megszólalásig hasonlítanak az Odyssey felnikre. Kitűnő darabok, ezért széles körben elterjedtek is, mivel az áruk ,minden jó tulajdonságuk mellett, igen kedvező.



Az első agy egy ipari csapágyazott, 10 mm-es tengellyel rendelkező, Mission Echo nevet viselő, fekete darab. A csapágyazásának köszönhetően nem lesz vele gond egy darabig, az biztos. A szemnek pedig igen kedves a látványa.

A hátsó társa egy Joytech/Odyssey hasonmás Kink React nevet viselő, ipari csapágyazott, 14 mm-es tengelyű, már jól ismert, megbízható, széles körben használt agy személyében valósul meg.



Szerencsére a kerekek elég erősre sikerültek és igazából hozzá sem kell nyúlni jó ideig, az biztos.

A talajjal a kapcsolatot Kenda Kontact 20×2.25″-ös külsőkkel tarthatjuk, elöl és hátul is. A ballonosabb kialakítás nagyon kényelmes megoldás. Street-en nagyon meghálálja magát az ilyen, mert az esetek nagy többségében mindig sík talajra kell érkezni. A becsapódás erejét a ballonosabb külsőkkel lehet elviselhetőbbé tenni, ahogy az most itt is történt.



Az összkép pedig a 4 db, acél peggel lesz teljes, ami jár a géphez. Hát könnyűnek semmiképpen sem nevezhetőek, de ellenben elpusztíthatatlannak igen!  Ez a kiegészítő is a street identitását erősíti a Liberty-nek.

Összességében ez egy kifogástalan BMX. De mindenképpen szem elött tartva a célközönséget. Az utcai veteránoknak nem igazán ajánlott, bár a gyönyörű fényezésnek és a jó összhatásnak köszönhetően valószínűleg könnyen elcsábulhatnak ők is, de ez egy középhaladó kerékpár! Nekik pedig egyszerűen tökéletes választás, főként, ha a street stílusirányzat hódolói!

Vissza a cikk listához


DemolitionVolumeTall orderSTLNbikesStrangerRantLotek KHE BikesOdi Flybikes PrimoGryphusVans The Shadow ConspiracyUnited Subrosa Cult AnimalS&MOdysseyMerrittTroy Lee DesignsEastern BikesSaltFederalKinkclatFictionBone DethWTPHaro