Két alkalommal ezelőtt a Stolen 2012-es paletta aljáról kezdtük el a bemutatást, amit a Casino-val indítottunk, most pedig az egy lépcsővel felette álló Stereo-t fogjuk jobban megnézni.
A két kerékpár között mindössze 7000 Ft a különbség, ami elég minimális összeg, ha komplett kerékpár vásárlásról van szó.
A
2012-es Stolen Stereo ára még így is határozottan kedvezőnek mondható a maga
82990 Ft-os árával!
A két gép nagyon nagy mértékban hasonlít, de vannak eltérések. Lássuk hát:
Amit az elején már le kell szögeznünk, az az, hogy ez egy abszolút kezdő kerékpár, és eszerint kell ítélkeznünk.
A kezdő jelen esetben azt jelenti, hogy elsősorban azoknak lehet megfelelő választás, akiknek ez lesz az első bmx kerékpárjuk, vagy esetleg a 16, vagy 18"-os gyerek bmx utáni következő lépés megtételéhez keresnek egy 20"-os variánst.
A Stereo két színvariációban érhető el. Mindkettő visszafogottabbnak mondható. Matt lila és matt zöld, mindkét variációban teljesen fekete kiegészítőkkel.
Kezdjük a vázzal, ami a geometriája alapján nagyon jó benyomást, és univerzális felhasználhatóságot sugall.
20.6"-os a felsőcső hossza, ami ebben a kategóriában kimondottan kuriózumnak nevezhető, mivel a 100.000 Ft alatti bmxek túlnyomó többsége 20"-os felsőcső hosszal rendelkezik!
És miért is jó ez most nekem? Merülhet fel a kérdés, jogosan. A válasz egyszerű. Ha 170 cm körüli testmagassággal rendelkezel, ami napjaink tizenéveseire igencsak jellemző, akkor egész egyszerűen rövid, és kényelmetlen lenne neked egy 20"-os felsőcsőhosszú váz, ellenben a 20.6" tökéletes kényelmet, és irányíthatóságot nyújtana!
Ez egy igen fontos szempont, szerintünk!
A 74.5 fokos fejcsőszög, a 71 fokos üléscsőszög, és 13.75"-os láncvillahossz is hibátlanul beleillik napjaink bmx váz-elvárásainkba. Kiváló, minden körülmények között, (legyen az street, dirt vagy park) kényelmesen használható geometriát takar.
A váz eme tulajdonságai teljes mértékben megegyeznek a Casino vázáével, de gy dologban mégis eltérnek, méghozzá egy nem elhanyagolható dologban.
A Stereo főbb csövei Cr-mo acélból vannak, nem Hi-ten csövekből, így ez egy határozottan masszívabb és strapabírobb konstrukció lett.
Villa ügyben, akárcsak a Casino-nál, a Stolen Tornado-val állunk szemben, ami drágább társait meghazudtolóan jó megjelenésével, már első ránézésre kellemes benyomást kelt. a Hi-ten acél itt sem marad el a csövek anyagát tekintve, de a kicsi, könnyített, 10 mm-es tengelyhez tervezett papucsa üde színfoltja a villának.
A stucni egy igazi "bestseller", a Stolen Convict III, ami, ahogyan a neve is mutatja, már a harmadik, legfrissebb verzió. Különálló darabként is megvásárolható, és elég gyorsan el is szokott fogyni, nem véletlenül. 50 mm-es előfutásával, kovácsolt alumínium kialakításával, és remek súlyával igazán jó választás. A Stereo és a Casino bringák tartozéka mindkét esetben.
A kormánnyal kapcsolatban is nagyon jó hírünk van! Egy 8" magas, és 28" széles Stolen Tall Boy Bar-al állunk szemben. Ugyan azt mondhatjuk el róla, amit a váz méretéről. Ebben a kategóriában az ilyen nagy kormány olyan ritka, mint a fehér holló, pedig sokkal kényelmesebbé teszi a kerékpárt és nagyságrendekkel jobban irányíthatóvá!
A markolat a közkedvelt, Stolen Money, ami jó fogásával várja a kezeket, a Vortex
, műanyag végdugó pedig a
kormány élettartalmáról, és a sérülések megelőzéséről gondoskodik.
A hajtókar egy, a már jól megszokott, 8 bordás tengellyel rendelkező, háromrészes, üreges modell. Biztos, hogy probléma nélkül fogja állni a sarat. Akárcsak a 410-es lánc, és a 25 fogas lánckerék, ami a Class Ring acélból kivágott verziója.
Ezek szintén megegyeznek a két bmx-en, de egy újabb eltérésről beszélhetünk a hajtókar tájékán, ez pedig a hajtókarcsapágyház szabványa. A Casino esetébe sajnos, csak golyós csapágyazott USA csapágyat kapunk a hajtókarhoz, de a
Stereo ipari csapágyazott MID középrészt kapott, ami lényegesen jobb megoldás!
A pedál is egy remek darab. A Stolen Thermalite pedál nem csak kiváló súlyával, és hosszú élettartamával vívta ki a jó megítélését, hanem gyakorlatilag utánozhatatlan tapadásával is!
Megkockáztatom, a legtapadósabb műanyag pedál a piacon!
A külsők is kellemes darabok. A Stolen, új, saját külső gumijai, amik az Overlord nevet viselik. Elől 2.2-es, hátul 2.0-ás méretekben kiválóan passzolnak a gépre.
Kerék ügyben is van némi diferencia. Alapvetően itt is ugyanazok az agyak dolgoznak. Elöl 10mm-es tengelyes, kisperems, hátul pedig fél-iparicsapágyazott, 9 fogas, driveres. A fekete rozsdamentes küllők viszont ebben az esetben
36 küllős Stolen Revolt, duplafalú felnikkel alkotnak kereket, amik így masszívabbak lettek.
Ne feledkezzünk meg az ülésről sem, ami nagyon üde színfoltja Casino-nak. Szép, kecses és fekete. Másfelől pedig egy szuper könnyű ülés/cső kombó, aminek hibátlan alakja van és jótékonyan vesz részt a bmx súlyának kordában tartásában.
A fék pedig a már jól megszokott szett. Tektro feliratokkal ellátott, egyszerű, alumíniumból kovácsolt, zokszó nélkül működő, hagyományos darabok. Ha komoly fékhatásra vágy, azért érdemes elgondolkodnod egy szilikonos (pl. Fly vagy 34R) fékpofában is!
És végezetül, hogy mi is a különbség a Casino és a Stereo között? Röviden szólva a váz anyaga, a felnik és a középrész. ezek egy kicsit nívósabbak a Stereo-n.
És, hogy megéri-e a plussz 7000 Ft-ot? Véleményünk szerint, mindenképpen, de nem szabad elfelejteni, hogy a Casino színválasztékával nem tudja azért felvenni versenyt, de szintén egy tökéletes választás minden kezdőnek!