Barcelona Trip - Selmeczi Máté beszámoló

A szürke téli napokon engem és még pár barátomat az vigasztalt, hogy június elején utazunk. Sok szervezés elõzte meg az utat most is, aminek az oroszlánrészét magamra vállaltam. Június 2.-án hajnalban végre elindultunk. A célpont Barcelona volt.

Volt olyan a csapatban, aki már többször volt Barcelonában, és olyan is, aki elõször utazott a katalán fõvárosba. Nekem ez a második utam volt. A biciklizés mellett nekem most olyan terveim is voltak, hogy azért a város híres látványosságaira is maradjon idõm, amiket kihagytam az elsõ alkalommal. Ez azt hiszem sikerült is, hagytam magamnak pihenõnapot is ottlétem alatt. Így aztán sok szép dolgot sikerült megnéztem, amit biciklin ülve ki kellett volna hagynom.


A csapat bringás felét hatan alkottuk: Borda Dániel, Cser László (Yoda), Nagy Tamás, Sipos Dávid (Sipi), Szabó "Ice" Gábor és jómagam.
​Elsõ nap csak próbáltuk felvenni a kinti ritmust, bemelegítettünk a parti beton parkban, és kipihentük a koránkelés és az óriási csomagok okozta fáradtságot.

Második nap már jobban belevetettük magunkat a biciklizésbe. A kellemetlen dolog csak a déltõl 4ig tartó embertelen hûség volt, ami égetõ nappal párosult. Így az idõben való elindulás a szállásról is rendszerint gondot okozott.


A párunknak már ismerõs helyek mellett újakat is igyekeztünk felfedezni. Yoda olyan lendülettel indult neki mindennek elsõ perctõl kezdve, ami minket is motivált. Persze a város mindenkit motivált amúgy is.

A híres hullámokhoz is ellátogattunk, ahol többek közt Yoda pár vázpörgetést próbált meg egy téglaszegélyrõl. Tomi is odatette magát. A Borda-Ice páros pedig szorgalmasan kamerázott.


A jól induló nyaralást a harmadik nap árnyékolta be. Én épp pihenõ napot tartottam, terv szerint a többiek is csak egy rövid bringázást terveztek, ami után csatlakoztak volna hozzánk. 

Azonban a Güell Park helyett, õk inkább a kórházat látogatták meg. Cser Laci csúnyát esett, aminek következtében a trip hátralevõ részét a kórházban kellett töltenie. 

Azért igyekeztünk feldobni a bent töltött napjait, mindennap felbukkantunk a kórtermében. Sipinek pedig ezer hála, amiért energiát nem kímélve megoldott mindent a kórházban.

 

Megfogyva bár, de törve nem, mi azért folytattuk a biciklizést. Éjszaka is bevettük a várost, hajnalig bringáztunk, Sipi kormánya nem is bírta az éjjeli mûszakot, ezért a helyi bmx boltot is meg kellett látogatni.

Idén a barcelonai metróvonalat is kihasználtuk, és azt, hogy biciklit ingyen lehet vele szállítani. A város szélére kiutazva rengeteg új helyet fedeztünk fel, amiket külföldi videókból már ismertünk.

Míg a bajnokok ligája döntõ már javában zajlott, mi akkor adtuk be az aznapi utolsó trükköket. Ice sajnos pont akkor trappolt le kissé szerencsétlenül egy csúszás után, így pár napra õ is kiszállt a játékból...

A kamerázás akkor sem állt le, így videó formájában is látható lesz, hogyan telt a kint eltöltött bõ egy hetünk.


A végére Ice lába is javult kissé, Yoda barátunk pedig épphogy, de haza tudott jönni a tervezett repülõjárattal. Viszont sajnos rá még hosszú felépülés vár. Sok erõt neki!

A kis csapat minden tagja kissé szomorúan tért vissza Barcelonából... Könnyû megszeretni az állandó nyüzsgését, tengerpartját és hihetetlenül jó bringás helyeit.

Ismét ugyanazt érzem, mint az elsõ utam után: Jó volna még kijutni oda, akár több idõre is... sokkal több idõre!

 

Selmeczi Máté